Uray Viktor
Napló egy elméhez
Töredékek
Előszó
Egy régi úton indultam el, szelíd léptekkel, szinte osonva a fák között, ősz volt a legszebbek közül, aranysárga a fejem felett és aranysárga a talpam alatt. Kacskaringós utamat a szél kísérte, utolsó melegét adva az évnek, susogva húzva maga után a hideget, és a hajnali fagyot. Minden évben megteszem ezt az utat. Csendesen követem az ösvényt, ismerem az erdőt, változatlan minden, én vagyok csak hívatlan zarándok, évről évre öregebb. A kis tisztáson, ahol megállok utam végén, elvesznek a magammal hozott gondolatok, egyedül maradok az ősszel, egyedül az erdővel, egyedül az emlékekkel. Ide járok emlékezni. Itt a csendben rám törnek a régi képek, évről évre haloványabbak, évről évre fakóbbak, el-eltűnnek a részletek és lelemény kell ahhoz, hogy örökre el ne vesszenek. Megragadom hát a tiszta töredékeket, magamból merítem a többi hozzávalót, egymásnak adom a kettőt ott, ott az őszi fák tövében, és ahol a valóság összeér a mesével, ott kezdődik az én igazi történetem.
2025.08.23.
Honlap szerkesztés. http://uray.hu
2025.08.25.
Ma éjszaka, álmomban Erdélyben jártam. Nyugtalanító emlékem elevenedett fel.
SZAMOSARDÓI KESERŰ FOHÁSZ (Erdély, 2008. 12. 21.)
Vedd el tőlünk e földet, ami csak hantunk lehet.
A magokból félelem, eke nyomán szenvedés terem.
Nézd a fát, élni látszik, de tövében a halál.
Madár ül ágán, elveszejtem, vesszen vele az egész világ!
A hegyekről zúduló áradat felemészt és elsodor.
Pusztuljon minden, minek sorsa ideforrt.
Pusztuljak magam is, hogy a föld nyeljen el.
Sóval hintessék be és mondassék: elvégeztetett!
Hosszú sora van ennek a rövidke írásnak, majd egyszer lejegyzem a kerettörténetet is. Most a honlapot kell folytatnom.
2025.08.26.
Kutya egy éjszakám volt… A macskám, akinek tíz év alatt képtelen voltam nevet adni, újra és újra felébresztett. Ilyenkor játszani kell vele és kis időbe telik, mire ismét nyugovóra tudok térni. Gondolkodni szoktam közben, félálomban és tollat ragadok:
Szeretem az esti csendet. Éjszakába üldöznek a nappalok hivalkodó zajai.
Magam is engedve egy keveset, megbékélek azokkal melyek betöltik az éjjelt,
Úgy érzem megszelídülnek a zörejek, sziszegő csövek, duruzsoló gépek.
Lehet, hogy a tudat nyugtat meg csupán, - most csak én hallgatom őket.
Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a kezdőoldalamat, és egy verset fogok elhelyezni rajta, mégpedig a kedvencemet. A saját irományaimat meghagyom a naplónak. Sok verset olvastam életemben, de egy volt közülük, ami igazán lenyűgözött, már első pillanatban. Rövid, tömör, pontos. Törekedtem magam is így formálni a szavakat, később be is illesztek próbálkozásaim közül majd párat. Most azonban kötelességem a gyökerekig visszanyúlni és első, igazi élményemet közkinccsé tenni.
Mi fintora a sorsnak? Nem tudok már változtatni az oldalamon! Ide kell, hogy feljegyezzem a verset.
Haiku
A hajnal kristálytiszta s hangtalan.
Az ég ránk borult ékszeres szelence.
Talán Isten születésnapja van.
NISIVAKI DZSUNZABURO (1894–1980)
Később azért teszek még egy próbát és lecserélem az idézetet. Félig, meddig sikerült is. Pusztán a szerzőt nem tudtam feltüntetni, többszöri próbálkozásra sem.
2025.08.27.
Éjszaka 2 óra van. Nem ébresztett a macskám, hiányoltam már a motoszkálását és magamtól riadtam fel. Óvatosan körbetapogatóztam a sötétben és ballról nekem dőlve meg is találtam a kis gézengúzt. Azt hiszem, zenét fogok hallgatni, mégpedig pihentetőt. Előkeresem kedvenc, modern tételemet és próbálok visszaaludni. A könnyebb elérhetőség végett a tárhelyemre is felteszem, egy kattintásra lesz a jövőben a honlapomon, a letöltések között. Most akkor felveszem a fejhallgatómat és átadom magamat a nyugodt perceknek. Talán sikerül még visszaaludnom. A darab címe: Dj Patrik – Deep Relax Mix. Jó pihenést, kedves napló, ma már foglalt programom van, nem lesz rövid a délutánom.
Reggel van és tartozom magamnak annyival, hogy a kezdő oldal átírásakor kútba esett versemet rögzítsem, legalább itt a naplómban.
Szeretetért koldulunk a fakó utcákon ülve.
Markunkat tartjuk, vakon
reméljük a kegyelem-adományt.
Kopognak a léptek, s néha megcsörrennek
a csendesen búvó érmék a kopott kalapban.
1992.VII.16.
Az íráson erősen érződik a japán és kínai verselés lüktetése, amit akkoriban kizárólagos formának tartottam, sok egyéb kacatomon is feltűnik. Ez a típusú írás egészen Nagy László verseinek olvasásáig kitartott. Áttörést mégis Reményik Sándor költészete hozott, új alakot adva az írásmódomnak. Tartalmilag pedig a feloldásként olvasott Fekete István – Zsellérek című könyve változtatott a stílusomon. Természetesen ezt követően már önálló kísérleteim sokasága következett. Egyetlen, komplex novellámon minden hatás érvényesül. Egyszerre van jelen az összes feltüntetett elem, érdekes jelleget adva az írásmódnak és tartalomnak.
2025.08.28.
Ma hajnali 3-kor keltem és tudom azt, hogy rossz éjszakának rossz nappal a sora. Egy fontos felismerésen vagyok túl: szánalmas az ágyneműm. Bevallom, hogy feleségem miatt tartottuk csak meg és most, hogy Ő elment, komolyan gondolkozok az egész garnitúra lecserélésén. Őszintén bevallom, mióta egyedül vagyok, egyetlenegyszer sem bújtam megvetett ágyba. Csak az ágytakarón fekszek és pléddel burkolózok. Lassan itt az ősz és hűvösödnek az éjszakák. Ideje változtatnom az alvási szokásomon. Vágyok egy szép, mutatós huzatra. Érzékelem, hogy a Cicám részéről is lenne igény valami kis kuckóra. Finomra szőtt textíliát kíván ő is, nem pokrócot. Ennek most már utána kell járnom.
2025.08.29.
Fél három van. Megint ébresztett a Cicusom. Rossz szokása, hogy a fejem mellett lévő íróasztalt veszi célba ilyenkor, hajnalok hajnalán. Sok kis csecsebecsét tartottam rajta korábban és rossz szokásává vált, hogy ezekkel játsszon az éjszaka közepén. Természetesen a mesterterv az, hogy minél többet lejuttasson belőlük a földre. Megelégeltem és a hozzám nőt apróságokat már nem tárolom ott, hanem este lepakolom azokat az ágyamra. Így most együtt alszok egy órával, egy zseblámpával, szemüveggel és megannyi távirányítóval. Elférek tőlük, marad is hely, mégis mókás az összkép. Az ágyam jobboldalán nő a bazár, mert minden kellékem ott pihen. Az íróasztalon csak könyvek sorakoznak, és most azokkal bánik el módszeresen. Szisztematikusan pofozza le őket, nem kímélve sem a szerzőt sem a tartalmat. Így kerül egymás mellé a padlón a filozófia és a teológia. Másrészről finom noszogatásnak is veszem a dolgot, egyik-másik könyvet ideje lenne már kiolvasnom. Felveszek találomra egyet, Gyökössy Endre – Magunkról Magunknak. Remekmű! Pasztorálpszichológia. Belelapoznék, de félálomban vajmi kevés értelme van ilyesmit olvasni. Másikért nyúlok… ez is sok lenne most nekem. Tulajdonképpen a magam mellett felhalmozott könyvek általános jellemzője, hogy nehéz olvasmányok. Talán azért is porosak egy kissé. Valamikor lelkesen vetettem bele magamat az olvasásukba, de az idők haladtával egyre több gondom adódott velük. Teljes koncentrációt és türelmet igényelnek. Nem utolsó sorban, szellemi és lelki felkészülést. Tetézi ezt, hogy mostanság hiányzik belőlem az olvasáshoz szükséges fegyelem és alázat. Ront a helyzeten az is, hogy nincsen olvasószemüvegem, egy megörökölt, ráadásul női okulárét használok, ami csak jóindulattal mondható ideálisnak. Nekem túl erős a két dioptria, égetnek a betűk. A legnagyobb baj mégis csak az, hogy nem tudom magamat rábírni az olvasásra, valahogy a napszakok sorába sem tudom azt beilleszteni. Ébredéskor, ugye nem olvas az ember, délidőben pihen a test és az elme, estére meg annyi elhalasztott teendőm marad, hogy nem győzöm magamat utolérni. Boldog ifjúkoromban, mindent félretéve tudtam olvasni, főleg éjszaka. Most azonban a túl korai kelésnek köszönhetően nincsen esti kapacitásom. Örülök, mikor végre elnyom az álom és az ébrenlét csak átmeneti állapotnak tűnik két alvás között. Így most a könyveim nem többek, egy szeszéjes cica játékszereinél. Ezen is változtatnom kell.
Egész hajnalban saját keverésű zenét hallgattam. Szeretem a mixeimet, pont azt és úgy tartalmazzák a hanganyagok, ahogyan az nekem megfelelő. Ezért is vesződök velük. Fel is helyezem a mostanit, egy kattintással elérhető a letöltések mappában. Címe: EnigMax 2024
Miért osztotta ki a sors nekem ezt a macskát. Most egy hokedlin ülve gépelek, mert a cicus bevette magát a fotelembe és nem mozdul. Régóta szemeztem egy igazi, karfás irodai székkel, mire megvettem. Jó a derekamnak, jó a hátamnak és nem utolsó sorban jól néz ki. Amúgy a macskámnak szisztémája van, ahogy elfoglalja a székemet. Először az ölembe ugrik, kedveskedve, - még arra is ügyel, hogy ne zavarjon gépelés közben -, majd lassan a honom alatt átcsusszanva a hátam mögé somfordál és befekszik a szűk részbe a háttámlámnál. Lassan elterül, és azon veszem észre magamat, hogy sehogy sem férek el. Csúszok előre az ülőlapon és végül a perménél eszmélek rá, hogy nem is ülök már, hanem a gép előtt guggolok. Ekkor jön a hokedli és hirtelen máris kényelmesebben érzem magamat. Most csak irigykedve figyelem, hogy a macska elterül a székemben és durmol vég nélkül. Az áldóját!
2025.08.30.
Zenés reggelt tartok. Fejhallgató a fülemen és szép sorba hallgatom kedvenceimet. A lejátszóm megteszi azt a szívességet, hogy csokorba rendezi a legtöbbet hallgatott számaimat, így a léptetéshez sem kell folyamodnom. Egymás után adja a felkapott nótákat, nekem csak élveznem kell. A kezdőszámom már régóta ugyanaz. John Wesley – Lover Why, az egyszerűség kedvéért felteszem a tárba is, letöltésnek. Érdekesen formálódik mostanában is a zenei ízlésem. Nem is ízlés ez, hanem egyfajta hangulati irányultság. Sok ezer tételes archívumom van, a gregorián énekektől, egészen a trance-ig. Valahogy szeretem, hogy mindent el tudok érni egy-két kattintással. Klasszikus zenén nevelkedtem, rövid próbálkozásom is volt egy hegedűvel, de mivel abszolút halláshoz közeli fülem van, szenvedtem a saját magam által létrehozott zajtól. Maradt az éneklés. Szép, tiszta hangon énekeltem, tévesztések nélkül. Versenyekre jártam és nem lepett meg, ha egyiket-másikat megnyertem. Valahogy természetesnek vettem. Könnyű dolgom volt, gond nélkül adtam vissza az eredeti dallamokat, ütemmel és hajlításokkal együtt. Ígéretes volt az egész, csak a lelkesedés hiányzott belőlem. Nem éreztem sajátomnak a népdalokat. Akkor már Jean-Michel Jarre-t hallgattam és fontosnak tartottam a hangszeres kíséretet még az egyszerű dallamoknál is. Édesanyám szenvedett tőle, mikor a lemezjátszóra helyeztem az Oxigéne-t, és a lakás eldugottabb zugait kereste. Szerintem még akkor is reménykedett, hogy énekes leszek, és csak kísérletezek az elektronikus műfajjal. Este még Albinoni – Adagio-ra aludtam el, de a reggelt már a Mágneses Mezőkkel indítottam. Mindig szólt a zene. A dallamok apró szilánkonként hatoltak a bőrömbe és végül egész test tájt átjártak. Hatással volt még rám drága nagymamám is, aki Wagner rajongó volt és gyakran fogadott operával, mikor tudta, hogy meglátogatom. A halálos ágyán kért meg, hogy vigyem még el egyszer Őt egy koncertre. Megígértem, de akkor már mindketten tudtuk, hogy ez lesz utolsó, közös, beteljesületlen álmunk. Róla külön novellába emlékezek meg, szándékom szerint.
Találtam egy régi írást a hőskorból, most valahogy rácsodálkoztam.
Kavicsnak tűnt, felvettem.
Lélek volt, vigyáztam rá.
Még sokáig azt hittem
Lélek nincs is, csak sok-sok elhagyott kavics.
Megszenvedtem a tudásért.
Ma a hegyek lábánál állva
Csak lelkeket látok, s megindulok.
Az írás keletkezésének körülményein gondolkozok. Semmi elképzelésem sincs, hová sorolható. Nem vers, nem próza. Valószínűleg akkor született, mikor a tankák felé fordult a figyelmem. Valahogy nem tudom hová tenni. Túl hosszú és túl részletes, nem illeszkedik a japán irodalmi stílusba, mint ahogyan azt elsőre sejtenénk. Ilyen furcsa szerzet lett, nem nyúlok hozzá, nekem így is jó.
2025.08.31.
Vasárnap van, az Úr napja. Régóta tekintek a Bibliára, mint irodalmi forrásra is. Lenyűgöző sorok kerültek papírra a sok-sok fordítás során. A menetrend úgy tudom, hogy a következő volt. Héberről fordították ógörögre, majd görögre, aztán latinra, míg végül eljutott hozzánk, Magyarhonba, Károli Gáspár fordításának köszönhetően. Aki teheti, olvasson utána, érdemes az eredeti szavakra és kifejezésekre is rákeresni a korábbi nyelveken. Gyakran pontosabbak, vagy éppen árnyaltabbak. Egyik kedvenc szakaszomat jegyzem le. Ámulatba ejtően költői és őszinte.
Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged!
Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!
4. Mózes 6. 24.-26.
Ároni áldásként vált ismerté. Most olvasok utána Cseri Kálmán lelkipásztor könyvében, ahol három rövidke oldalon kibontja az igerészt. Mindenkinek csak ajánlani tudom a könyvet. Címe: A kegyelem harmatja. Laikusként, füveskönyvnek aposztrofálnám, de aki jobban ismeri a szerzőt, tudhatja, hogy áhítatok gyűjteményéről van szó. Minden napra jut egy idézet és hozzá tartozó elmélkedés. Rövid, könnyen olvasható, jól követhető. Csak ajánlani tudom, azoknak, akik egy kis bölcsességet keresve a Bibliát is számon tartják.
Most az EnigMax 2025-t hallgatom. Egy fél évet vártam a folytatással. Úgy éreztem, a kevésbé ismert tételek is megérdemelnek egy keverést. Így lett teljes az antológia. A tárba helyezem, szabadon letölthető.
2025.09.01.
Éjjel fél kettő van. Régi mumus nekem a korán való kelés, már jó pár éve így működök. Valamiért ekkorra pihenem ki magamat minimális szinten és a szervezetem úgy érzi, készen állok egy új napra. Dehogy is. Ilyenkor altatót veszek be és várnom kell egy órát, mire a hatása megérkezik. Olvasni, írni nem tudok. Szemem előtt táncolnak a betűk és az elmém is borongós. Próbálok gépelni, de egyrészről nem találom a betűket, másrészről még a szavak se jönnek a maguk természetes módján. Kisebb írói válság ez és tudom, hogy pár órán keresztül így is marad. Önző módon a macskámhoz folyamodok és vele szórakoztatom magamat. Friss ételt adok neki, és játékokra invitálom. Még jó, hogy Ö partner ebben és el tudjuk ütni az időt. Zenét természetesen hallgatok, az tartja bennem a lelket. Lassan, hogy a cicussal végeztünk a szinte rituálénak szánt időtöltéssel, őkelme megpihen valahol a szoros környékemen és kérdően figyeli, mi jó várható még. Semmi, kicsikém. Az íróasztalnál lévő ülőalkalmatosságon cseréltünk és hálás vagyok érte. Most Ő gubbaszt a rendszeresített hokedlin és onnan pislog rám. Tovább játszana, de a félóra bohóckodás elég volt a jóból és fáradt testem inkább kívánja az ágyat, mint a kedves törődést. Most már a szellőztetésre is ügyelek. Beengedem a friss levegőt, de nem hagyom, hogy lehűtse a lakást túlságosan, elvégre vége az igazi nyárnak és őszre hajlik az idő. Éjszakánként már érezni a hűvöset, és aki virraszt, mint én tudhatja bizony: itt a nyár vége. Még tartják magukat a nappalok, de az egyre korábbi szürkületek már a finom lehűlést és az őszi illatokat hozzák magukkal. Csodálatos időszak veszi kezdetét.
Felkelt a nap és túláradó jókedvem van, nincs elég önfegyelmem ahhoz, hogy írjak. Megesik, hogy képtelen vagyok összeszedni gondolataimat, annyira csapongóak. Most az Ősz első napján is csak tűnődök a papír felett és hömpölyögnek bennem a leírni kívánt gondolatok. Temérdek emlék elevenedik fel bennem, mégis üresen hagyom a lapot. Jó éjszakám volt, kis megszakítással, és csodás reggelem. A cicusom ébresztett, új szokásához híven az arcomat nyalogatva. Van valami báj ebben a kis lényben, ami jókedvre derít. A nyaldosás mindig az igazi ébresztő, az éjszakai, hajnali kísérletek csak próbálkozások. Talán ő se veszi komolyan azokat. Ám ilyenkor, 6 óra fele már határozott szándékkal közelít meg. Nem tudhat róla, de lüktetést ad a napomnak, valami tempót diktál. Reggelente ébreszt és napközben is meghatározza mikor, mi következzék. Azonban bármikor kapható egy kis szundikálásra és olyankor szorosan hozzám bújik, nem eresztve. Megfigyeltem az idők során, hogy a délutáni pihenések hosszát nem ő határozza meg. Kitartóan fekszik, rajtam elnyújtózva egészen addig, amíg fel nem tápászkodok. Álmos tekintettel ugyan, de tettre készen ébredezik, türelmesen várva a nap további alakulását. Csak ilyenkor ereszti el a gyeplőt és ad némi szabadságot nekem. Élek is lehetőséggel, délutánonként hozom be az elmaradt alvást.
2025.09.02.
Úgy 9 éves forma lehettem, mikor kinyílt a világ számomra. Felfedezővé váltam és minden érdekelt. Nyaranta Balatonalmádi – Káptalanfüredi, kis házikónkba pihentünk és én szabadidőmben róttam a kis utcákat. Volt ház, ahova TV-t nézni jártam, máshol kis barátokra tettem szert. A közeli bolt pedig örök örömforrás volt a maga ócska fagyijával. Barangoltam a kis utcákon és megálltam mindenhol, ahol némi élményt reméltem. Azon a környéken nem kellett csengő. Mindenki a kertben ténykedett, vagy csak élvezte a nyaralást. Elég volt megállni a kapuban és már szóba is elegyedett az ember. Közvetlen kölök voltam, így nem csoda, hogy fél napokra eltűntem a kis utcákban és ismerőseim száma pedig egyre gyarapodott. Legmeghatározóbb felfedezésem a Festő volt. Az utca végében, a domboldalon találtam, nap, mint nap. Balatoni tájképet festett, mindig ugyanott és mindig ugyanazt. Sokáig csak odajárogattam hozzá szótlanul, mustrálgattam a képet, majd csendbe odébbálltam. Nem beszélgettünk, Ő alkotott és én figyeltem, hogyan telik meg élettel a vászon. Aztán egy napon megtörte a csendet. „Ne rágd azt az elszáradt kórót, tele van a nap sugaraival és veszélyes az emberi szervezetre” Nem értettem ebből semmit, de szinte kipirosodtam az örömtől, hogy szóra méltatott a Művész Úr. Ahogy múltak a napok egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ő magyarázta a világ dolgai én pedig bólogattam, mint aki érti, pedig gyakran csak a közelgő ebéd finom ízére gondoltam. Mikor végzett a pingálással, hazakísértem, ő behívott magához és én izgatottan keresgéltem a rengeteg festmény között, hátha találok valamelyiken labdát vagy biciklit. Aztán fájdalmasam, minden évbe vége szakadt a nyárnak. Megtudtam, hogy a Festő otthonunkhoz közel a Pasaréti úton vészeli át a telet és a borongós, festésre alkalmatlan időszakot. Kíváncsiságom hajtott és oda is bejáratos lettem. Az összes képet ellenőriztem és tudatlanságom formálta csodálattal fordultam minden festmény felé. Színes volt mind és történetet mesélt. A Festő szelíden figyelte, ahogyan fürkésztem a képeit és bölcs tanácsokkal halmozott el. Akkoriban nem tudtam hová tenni a tudást, magam hasznára kerestem a csodát, és tántorítatlanul kutattam a saját ízlésemnek megfelelő dolgokat. Ő pedig engedte, hogy új értelmet nyerjenek képei egy kis fiúcska által. Lassan megismerkedtem a családjával is, fiával való barátságunk vezetett el oda, hogy nem lettem szinkronszínész… De ez már egy másik történet. A Festő balatoni, alkotóházát pár éve felkerestem és negyvenöt év elteltével is ugyanazzal a lelkesedéssel csengettem be, mint hajdanán. Kaput nyitottak és elmesélték, mi történt az elmúlt jó néhány évben. Festőm már meghalt, hátrahagyott örökségét, jó sáfárként a család gondozza. Álmom az, hogy szert teszek majd egy Nyerges Pál képre, adózva ezzel fiatalságom egy darabkájának.
2025.09.03.
Hajnali négy óra van. A cicusom ébresztett, éhes volt szegényke, azonnali orvoslást igényelt a dolog. Nem bántam a korai ébresztőt, találtam magamnak elfoglaltságot és hamar az íróasztalnál kötöttem ki. Olvasással kezdem a napot, ugyanis kiosztották az év novellistája díjat. Belevetem hát magamat és kíváncsian lapozgatok az írások között. A győztes mű 2025-ben Lajosról szól. Először és talán utoljára teszek ilyet, de beemelem naplómba a kis írást, mert engemet megdöbbentet. Nem tagadom, másra számítottam.
Összefogta őket a négy év zenei, de most leginkább az akciós sajtburger, menüben. Mindannyian kólával kérték, viháncolva huppantak le a piros, steppelt bőrülésekre.
Hamarabb fogyott a sültkrumpli, mint szájukból a szó. Összedugták a fejüket egy közös szelfire, Ági telefonjával csinálták. Rögtön el is kezdte szerkeszteni a képet, hogy posztolhassák. Bogárzöld körmei voltak éppen, azok kopogtak a kijelzőn, a készülék megvilágította arcát: sminkje kifogástalan, szája csillogott a szájfénytől. Hosszú műszempillái alól vizslatta a fotóremeket. Hirtelen elvissantotta magát:
„Azta, ez a csávó a háttérben hogy néz már ki?” – fordította oda a kijelzőt a többieknek. Azok tanácstalanul néztek össze, nem értették, mire gondol.
„Nemár, az az ősz hajú a háttérben, a tálcáknál, tisztára olyan, mint Lajabá” – itt gurgulázó nevetés tört ki belőle. Megnézték megint a fotót, tényleg volt egy alak a háttérben.
Lajabá, vagy ahogy az iskolában mindenki hívta, Lajos bácsi zene-és szolfézs tanár volt, negyven éven keresztül. Kinézetre leginkább Liszt Ferencre hasonlított, nem tudni, hogy a zene iránt érzett tiszteletből, vagy más oka volt rá. Mindenesetre ősz haját kétoldalt hátrafésülve hordta, ebben a farzsebében hordott fésű sietett mindig segítségére. Sötétkék köpenyben tanított, a négy lányt alsó tagozat óta heti nyolc órában, ének-zenére. Azt is tanította nekik, hogy a zeneszerzőt mindig meg kell tisztelni, ezért ha órán bakelit lemezt tett fel, hátra tett kézzel kellett azt végighallgatni. Ez nagyon furcsa volt, de Lajos bácsi nem tréfált, ha zenéről volt szó. Rendszeresen feleltetett, kottát olvastatott és kötelezővé tette az iskolai kórusban való részvételt mindenki számára.
Ági kifigyelte, hogy a férfi ott ténykedik azóta is a tálcáknál. Elveszi a vendégektől, tartalmát a kukába borítja, aztán egy ronggyal még áttörli őket, és beteszi a gyűjtőbe.
„Apám, ez tényleg a Lajabá! Beszarok! Kukás lett, vagy mi!?” – fúlt el hangja a harsány röhögéstől. Mind odanéztek. A férfi éppen egy üres tálcát helyezett vissza a többi tetejére, aztán összehajtotta a rongyot és a pultra tette. Mintegy befejező mozdulatként ősz haját az egyik oldalon a tenyerével a fejéhez simította.
Jól tudták, hogy Lajos bácsit előző évben nyugdíjazni kellett, mert sok volt rá a panasz – így mondták otthon nekik a szüleik. Ők csak azt vették észre, hogy egyre kevesebb volt a zenehallgatás, és egyre több a háborús történet. Hogy Lajos bácsi szeméből eltűnt a tűz, amivel anno a híres zeneszerzőkről mesélt. A zeneszerzők helyét tankok vették át, meg lövészárkok, és olyan háborús történetek, amiből minden órán jócskán kijutott nekik.
„Ez nem lehet ő.” – hitetlenkedett egyikük, és kérdőn nézett Ágira.
„Pedig ő az!” – visította Ági, és nem bírta visszatartani a nevetést.
„Szerinted ez vicces?” – hasította keresztbe a kérdés Ági jókedvét.
A lány hirtelen elharapta a szája szélét, nem tudta, hogy mennyire vegye komolyan a helyzetet.
„Mi olyan vicces azon, hogy egy volt tanárnak egy gyorsétteremben kell güriznie?”
„Lehet, hogy nem is ő az, na” – próbálta oldani a helyzetet Ági. Nagyot nyelt és lesütötte a szemét, zavarában a hamburger mellett hagyott szalvétával kezdett játszani.
Egyikük sem szólt többet, némán ültek a félbehagyott hamburgerek fölött. A hirtelen rájuk telepedett búskomorság csendes egyetértésben távozásra buzdította őket. A négy tálcát, papirostul, szalvétástól, hamburgerestől az asztalon hagyták. Utolsóként Ági lépett ki az utcára. Még hátra pillantott távozáskor, látta az ősz férfit az asztaluk felé indulni a tálcákért. Arany színű névtábla volt kék egyenruhájára csiptetve, az állt rajta: Lajos
Ha már eddig eljutottam, beleolvasok a többi, döntős írásba is, kíváncsiságból: https://novella.jcdecaux.hu/hu/dontosok-2025.html
Reggelig fogom tanulmányozni ezeket az esszéket és álmélkodok azon, hová jutott ez a világ. Csemegének gondoltam első soron, de kijózanodva ismerem be, lehet, hogy csalódnom kell.
Érdekes zenét hallgatok éppen. Kedvelem ezt a számot, nem is tudom miért, két mixembe is bekerült. Az énekest már korábbról ismerem, több film kapcsán. A neve Lisa Gerrard. Egy kevésbé ismert filmbe figyeltem fel rá először. A bennfentes. Hosszú, mélabús dráma, ragyogó zenei aláfestéssel. Most egy visszafogottan melankolikus számát teszem fel a letöltések közé: Sanvean - Child Of The Universe
2025.09.04.
Négy óra van. Ma a cicusommal közös elhatározással, együtt keltünk fel. Őt a tálkája kongó üressége riasztotta, engemet pedig az elégséges alvásmennyiség megléte ébresztett. Kicsit az is hozzásegített a korai ébresztőhöz, hogy viszketnek a lábamon lévő sebhelyek. Lassan egy éve okoz problémát a kiütés, ami korábban az egész testemen, mostanra már csak a lábamon jelentkezik. Történt pedig az, hogy párommal csúnya bőrbetegséget szedtünk össze a Nyúl utcai szociális otthonban. Sokáig tűrtük és nem fordultunk orvoshoz. Vakaróztunk egész nap és a kiütések csak szaporodtak. Végül, mikor már tarthatatlanná vált a helyzet, elmentem a bőrgyászhoz. Megállapította, hogy atka okozta fertőzésről van szó, ami aztán magával hozott egy kiterjedt ekcémát. Felírt egy krémet, ami már az első kezelést követően véget vetett az atkák kínzó jelenlétének, és a másik kenőcs pedig a sebeknek tett jót. Ekkorra már a talpam is tele volt fekélyekkel, rálépni sem tudtam. Csak bicegtem a lakásba, a javulás legkisebb jelét se mutatva. Telt az idő és végül az SBO-n kötöttem ki, ahol antibiotikumos kezelést irányoztak elő. Végre, a sebek szép lassan gyógyulni kezdtek és először papucsot, majd cipőt is tudtam húzni a lábamra. Hetekbe telt a felépülésem. Azt hittem ezzel vége is a nyavalyámnak. De a kór nem eresztett, és mostanában, mikor kissé legyengült állapotban voltam, újra megtámadott. Másodjára a lábfejemet borították el a sebek. Újabb antibiotikum kúra és talán most már végérvényesen megszabadulok ettől a kellemetlen bőrbetegségtől. Már csak a gyógyulást érzem, lüktetnek a sebek és vakarózásra késztetnek. Mivel megtehetem, nem húzok lábbelit és egész napokra szabadon hagyom a lábamat, had érje levegő, ezzel is segítve a hegek eltűnését. Cipőt csak muszájból veszek fel, sebeim jobban érzik magukat fedetlenül. Hónapok óta mezítláb vagyok és nagy szerencsém, hogy mindez nyárra esett, szandál is elégséges volt, utcai viseletnek. Lassan kilábalok ebből és csak pár piros folt emlékeztet arra, hogy komoly bajok voltak.
Most az Ami Mix megy. Egy tündéri, hatéves kislánynak állítottam össze, születésnapja alkalmából. Kicsit túl komolyra sikerült, bármilyen táncos lábú is a kicsike, ezek a dallamok és ritmusok még túl koraiak. Gondolkodtam a törlésén, de nekem tetszik, és úgy döntöttem megtartom, jó lesz még valamire, ha másra nem, el-elhallgatom magam is. A letöltések között megtalálható.
2025.09.05.
The Songs of Distant Earth. Így hívják az albumot és Mike Oldfield a szerzője. Már is keresek neki helyet a letöltések között, ott megtalálható lesz. Nehéz időszakon lendített túl ez tétel. Feleségem halála után teljesen bezárkóztam és semmilyen ingert sem tudtam feldogozni. Kikapcsolva volt a tévém hetekig, és zenét se hallgattam. Csak egyetlen egy alkotást bírtam elviselni, végtelenítve, és ez Oldfield szerzeménye volt. Reggeltől estig szólt, csoda, hogy a szomszédjaim nem tették szóvá. Halkan szólt, mégis átjárta az egész lakást, enyhítette bánatomat, elvonta a figyelmemet azokban a hetekben. Kicsit félve, most reggel újrahallgatom és felelevenednek az akkori impulzusok. Már nem marcangol a hiányérzet, próbálok elvonatkoztatni és csak a zenére koncentrálni. Nem először akad utamba ez az album. Régen kiszemeltem magamnak és barátaimnak is meghagytam, hogy a temetésemen ezt játsszák le. Nyomatékosítás képen kezükbe adtam a CD-t is, amiből többet is felhalmoztam. Örök darab számomra, tartalmaz minden elemet, amit csak egy jól összerakott tételtől várnom lehet. 1994-ben jelent meg és elsők között voltam a rácsodálkozók között. Nem tudom megmagyarázni, miért volt rám hatással. Zeneileg nem kiugró mű, középszerűnek mondanám. Mégis, hangulatával magával ragad. Kerek egész a kezdetétől az utolsó taktusig. Álomvilágba invitál és talán ez az ami megragadott.
2025.09.06.
Szép lassan elmúlt a Névnapom. Már ötödikét megelőzően is kaptam kis, szeretetcsomagot, tele minden földi jóval… Most, így, éjfél után értékelem ki a napomat. Elmúlt ez is.
Hajnalban keltünk, cicusom rendületlenül nyaldosta az arcomat, bizony ideje hátrahagyni az éjszakát és kezdődhet egy új reggel, mégha korán is. Kicsit szomorkásan indul a napom, a magány néha kezd elviselhetetlenné válni, s ilyenkor a zenébe menekülök. Két számom is van, amit a legvidámabbnak tartok, egyiket be is keverem magamnak. Ismeretlen szerző, ismeretlen szám, az Eurovíziós dalfesztiválon fedeztem fel és megszereztem azonnal. Mutatóba feltenném a tárba, de egyelőre sehol se találom. Marad a másik dal, ami jókedvre derít. Cantara - Anima (Single Remix) Ezt fel is raktam. Már a ritmusa is felráz, a dallamvilága meg egyedien üdítő. Meg van instrumental változatban is, jól hallani, tisztes munkát végeznek a háttérben. Ez is felkerül a letöltések közé. Az egyedüllét sok mindennek teret enged. Négy hónapja vagyok magányos. Felborult a napirendem, éjszakázok, hajnalban kelek és délidőben hozom be a lemaradást. Az ebédet követően alszom ki igazán magamat. Tegnap is négykor riadtam fel, és ilyenkor bosszant, hogy alvásra fecsérelem az időmet. Mostanában sürgőssé vált minden. A lehető legtöbbet akarom kihozni a napomból. Talán a kor teszi, de értékessé vált minden pillanat.
2025.09.07.
Vasárnap van. Éjszaka ugyan felébresztett a cicám, én azonban úgy döntöttem adok még egy esélyt az alvásnak. Bevettem egy altatót és fejhallgatóval a fülemen visszadőltem. Kis idő múlva már el is szenderültem, és a zenének köszönhetően fura álmom volt. Egyszerre lüktetett bennem a zene és az álombeli világ. Eltelt egy kis idő, mire visszabillentem, lekapcsoltam a telefonomat és nyugovóra tértem ismét. A mai napot se hagyom szellemi táplálék nélkül. Dr. Joó Sándortól fogok hallgatni egy igehirdetést. Könnyű dolgom van, az interneten szépen elrendezve megtalálom a prédikációit. https://joosandor.hu/
Tudatosan készülök arra, hogy elhagyjam a cigarettát. Nem akarok leszokni, csak mérsékelni szeretném. Hozzászoktam, hogy indokolatlanul is rágyújtok. Napi egy doboz a fogyasztásom és bevallom, ezt soknak találom. Most két új technikám van a csökkentésre. Egyrészt sodrom a cigit: ez azért rákészülést igényel és egy kis időt. Komótosan veszem elő a tartozékokat, ráérősen tekerem be a füstölnivalót és bele telik pár percembe, mire rágyújtok. Másik megoldás pedig az elektromos cigaretta. Éjszaka is ezt kaptam elő és tudom, hogy ezzel már kicsit kímélem a tüdőmet. Most, írás közben is ezt használom, nagy előnye, hogy nem kell elhagynom az íróasztalomat, mivel füstje gyakorlatilag nincs, a lakásban is égethetem. A pipaszezon is hamarosan indul. A teraszon ücsörögve, gondolataimba mélyedve szoktam pöfékelni. Ősszel és tavasszal szoktam élni vele, mikor az időjárás engedi. Húsz, huszonöt perc a szabadban, és ilyenkor figyelem a természetet. Nem hallgatok zenét, csak merengek.
2025.09.08.
Három órát aludtam az éjszaka során. Most meggyötörten ülök a billentyűzet elé és keresgélem a reggeli nyitógondolatot. Cicusom velem virrasztott, most dőlt ki csak, helyemet elfoglalva az ágyon, bepótolja az éjszaka elmulasztottakat. Felkértek egy vers megírására, gyakorlatilag szabad kezet adva, csupán azzal a kikötéssel, hogy egy férfi-nő vonzalomhoz kell igazítanom a strófákat. Első gondolatom az volt, hogy kikukázok egy régi írást, leporolom, rendbe szedem, és azt adom le. Most bolyongok a dokumentumaim között és keresgélek. 8870 iratom van, ennek jó része már megjelent valamelyik Blog-oldalamon, de a maradék sem kevés. Furcsa dolgokba szaladok bele és el-elakadok. Fáradt vagyok és türelmetlen. Gyors és hatékony akarok lenni, de most minden egyes sor olvasása nehézséget okoz. Kell itt lennie azért valaminek!
Szenvedélyek és szenvedések között
Csak az Értelmet keresem.
A valós világot, valótlanra cserélném,
De félő, hogy nemigen értem, érzem, s nemigen tehetem.
Bátorítom magamat józan szavakkal, s mámorító borral.
Mégis álmatlan az éjszakám, gyertyafénynél.
Kinézek az ablakon, megértek valamit:
Megfér a sötét éjszaka a fent ragyogó Holddal.
Ki gondolná, ez is szerelmes versnek íródott, Andinak címezve. Hiába kutatok az emlékeim között, Andreára nem emlékszek, pedig nem ez az egyetlen hozzá intézet fércművem. Máshol Rea-ként szólítom meg és intenzív kapcsolatra utalnak a fennmaradt töredékek. Dátumozás alapján keresgélek, de csak az derül ki, hogy november másodikán vetettem papírra. Sajnos az évszám eltűnt a cetliről, most találgathatok. 1992 van feltüntetve a környező írásokon, hát elfogadom azt.
2025.09.11.
Éjszaka két óra van. Ma indulok nyaralni, mégha rövidke időre is. Szeptember az én hónapom már. Ilyenkor, nyavalyáim ellenére is felkészültebb a szervezetem a pihenésre. Megszűnnek a nappali hőségek, tompulnak a fények és ritkulnak az emberek az üdülőhelyeken. Minden adva van. Most pakolászással töltöm az időt, naplómra is alig tudok figyelmet fordítani. Már csak pár óra és indulok. Viszek magammal egy GPS-t is. Egyrészt jól jöhet csavargás közben, másrészt valami oknál fogva tele pakoltam filmekkel, esténként, talán inkább éjszakánként azt fogom nézni, altatás gyanánt. Vendéglátómmal egyeztettem, hogy éjszakai lény vagyok, ne törődjön velem, hajnalok hajnalán természetes jelenség nálam a korai ébresztő, nem az általa nyújtott körülmények minősége ver fel álmomból. Majd bekészítem este a kávémat, ne keljen zajonganom vele, korán. Zseblámpát is vinnem kell, hogy tudjak bolyongani a házba. Megkeresem a legrövidebb utat a kijárati ajtó felé és ébredéskor már a kertben kávézhatok, dohányozhatok. Csak a macskájával kell óvatosnak lennem, nehogy kisurranjon, engemet kísérgetve. Tele vagyok várakozással. Nem szegi kedvemet az sem, hogy változékony időt jósolnak, pont ezt szeretem az őszben.
2025.09.16.
Megtértem a nyaralásból. Arcomon a pír emlékeztet arra, hogy sokat tartózkodtam a napon, ami nem szokásom. Egész nyáron az árnyat kerestem, így hófehér maradtam. Nem csoda, hogy így alakult, éjszaka voltam fent és a nappalokat a hűs szobámban töltöttem. Most egy kissé lebarnultam, és ami furcsa az alvásom is rendeződni látszik. A háznál, ahol voltam igen érdekes éjszakákat éltem meg. Első alkalommal alig négy órát aludtam, párna hiányában egy bútor-kiegészítő volt a fejem alatt és nyakfájdalomra riadtam fel. Vendéglátóm órája háromnegyed ötkor szólt, állítása szerint változtathatatlan az időpont, évek óta ekkor szól Neki. Egykedvűen nyomja ki, és próbál visszapihenni. Most kaptam az alkalmon és hajnali riadót fújtam. Korán indult a napunk. Nem regélem el a szentendrei túrát, elég az hozzá, hogy öt órán át csavarogtunk a szűk kis utcácskákban. Mindent felfedeztünk, és mint a gyermekek öröme egy új játéknak, úgy hasított belénk az újonnan felismert vidék szépsége. Ebédünk is pompás volt, kis, eldugott falatozóra leltünk és remek konyhára. Hazaúton már beszundítottunk a hajón. Két értékes kincset is ott hagytam. Festmény volt az egyik, a legpocsékabb a kínálatból, mégis rögtön felfigyeltem rá. Pasztellszínek, fakó minták. Elmosódott szentendrei látkép. Tíz euró. Nem pénz és tudom, hogy nálam kiemelt helye lett volna. A másik kép tusrajznak tűnt, egy-két barack csüngött le egy ágról. Képeslap méretű, árát nem kérdeztem. Társam nem értette, miért nem tudakolom meg az árát. Túlságosan illúzióromboló lett volna tisztában lenni az értékével, nekem így volt szép.
Részegség
Fagyos szobámban ablakra dermedt a magány, egyedül vagyok.
Remélt meleg után vágyva bújok paplan alá, s a sötétben ördög kéri lelkemet.
Őrült képek között ébredek. Virrasztva, fázón kancsóért nyúlok.
Szétárad bennem a bor, megszédülök, s felzengnek karban a vörös Istenek,
Az ismeretlen szentek,
S az örökké dicsfényű, halhatatlan angyalok.
1992. IX. 3-5.
Most érdekes zenét hallgatok. Klasszikusok újraértelmezve. Mixbe már én tettem, felrakom a tárba. Guarja Classical Mix 2025
2025.09.17.
Szentendrei emlék
Hűvös este a ködben, törött utcazajok csupán.
Elhalkuló moraj, nyitott égbolt,
Árnyékba burkolt sikátorok sora.
Harang kondulása varázsol áldást,
Hirdet rendületlen fohászt.
Új ágyam van, hozzá új ágyneműm is természetesen. Vasárnap érkezett az új bútor, dobozokban. Összeszerelése sem okozott gondot, levették a vállamról a terhet és két jó ismerősöm rakta össze az ülőgarnitúrát. Most finom illat terjeng az egész lakásban, a fa finom illata. Megfejelem és illatosítót is gyújtok. Mások lettek az éjszakáim, rögtön. Hamar el tudok aludni és a korai ébredés már nem olyan terhes. A cicusom tobzódik, talán már azt is elfelejtette, hogy napokig magára hagytam. Egész napját az új kanapén tölti és boldogan terül el a rendbe hajtogatott pléden. Nézem őt és végtelenül megnyugtat a látványa.
2025.09.19.
Most egy régi vers foglalkoztat. Arra ébredtem fél kettőkor, hogy megkeresem és lejegyzem ide a naplómba. Valahol lennie kell, sorai itt lüktetnek az agyamban. Zenét kapcsolok tehát és kutakodok egy kicsit.
Hófolt
Az árok oldalára ráragadt
öreg hófoltnak néztem,
míg rájöttem: vén újság. Valahogy
odakerült a széllel.
Apró szedésű, sűrű sorokon
piszok- meg esőcseppek:
egy elmerült nap hírei, amelyek
akkor sem érdekeltek.
Robert Frost (1874-1963)
Így érzek mostanában én is. Délután ötkor bekapcsolom a TV-t, s egymásutánban megnézek három híradást. Hétkor végzek csak velük. Ha már megy a televízió, úgy is hagyom és megpróbálok valami filmet találni magamnak. Valamelyik csatornán megállapodok és egykedvűen nézem a kijelzőt. Szégyellem, szép nagy tévém van, azt sugallja, sok időt töltök előtte. A kisebbik szobámba is van egy aprócska. Az estéim már borúsak, nem köt le semmi tartalom. Érdekes képsorokra vadászok, jól komponált jelenetekre, de ebben az estébe nyúló napszakba esélytelen jó filmet találni. Villódzik a képernyő és én unottan pásztázom, nem is figyelve a műsort igazán. Ezért van az, hogy korán elalszom, teret adva a belső élményeknek. Félálomban még kikapcsolom az akkora már csak fényforrássá lényegült berendezést és megfogadom, másnap be sem fogom üzemelni. Aztán a következő napon azon veszem észre magamat, hogy öt előtt már nyúlok a távirányítóért. Újabb, értelmetlen esti foglalatosság.
2025.09.21.
Ma fél ötkor keltem, megszakítás nélkül végigaludtam az éjszakát. A macskám nem ébreszt olyan gyakran, mióta meg van az új ágy. Ki gondolná?! Ami aggasztó a reggeljeimben, hogy gyakorta vizet öklendezek. A kávéval semmi bajom, de amint más folyadékért nyúlok, hányingerem támad. Nem is közvetlen ébredés után, hanem később, egy-másfél óra elteltével. Régóta esedékes egy belgyógyászati kivizsgálás, csak visszatart, hogy endoszkóppal kívánják megnézni a gyomromat. Majd meglesz ez is valahogy. Most régi mixeket hallgatok. 2013-ban is kevertem már zenét, többnyire éjszaka. Álmatlanságom vezetett oda, hogy fejhallgatómmal felvértezve, odaüljek a keverőpult elé. Felségem semmit se érzékelt az egészből, csendes elfoglaltság ez, csak egy kicsit ciceg a fülesem. Hitvesem nem szerette a zenéimet, ilyenkor csak a nekem tetsző számok kerülnek elő és azokat illesztem össze. Messze állnak a közösen hallgatott műfajoktól. Felrakok egy tételt a letöltések közé. NightLife Mix 2013.
2025.09.22.
Fél kettő van és a macskám ébresztett. Bájos nyugalommal sétálgatott az arcomon, ami okot adott arra, hogy magamhoz térjek. Most már lassan öt hónapja, hogy így élünk mi kettecskén. Ugyanaz az éjszakai rituálé, nap-nap után. Feleségem halála óta változott meg minden. Nem is figyeltem korábban annyira, mit művelnek Ők egész éjszaka, elég volt nekem annyi, hogy kimaradtam a ciróka-marókából és az összeborulásból. Néha acsarkodtak egy kicsit, kinek hol a helye az ágyban, de aztán mindig dűlőre jutottak. Most nekem kellene irányítani az éjszakai menetrendet, de túl erőtlen vagyok hozzá. Kiscicám elkanászodott és saját döntési körbe vonta az éjszakai történések sorát. Jön, megy, és alvás helyett unatkozik. Ekkor jövök én a képbe. Felriaszt és kíméletlenül követeli rajtam a gazdi-törődést. Nem nagy igényű, szerencsére, pár aprósággal rá lehet bírni az alvásra. Végezetül kitúr a székemből és amint ez sikerül neki, már szunnyad is. Most is a hokedliről írok, mint gyakorta.
Álmatlan éjszakák
Szilánkok fejemben a gondolatok.
Rémisztő képek voltak valaha,
Ma már csak a rettenet maradt,
S kábult, féljózan napok.
Idegen testemben a lélek,
Nincsen egy zug, egy parányi anyag,
Ami massza helyett foghatóan megmaradt.
Elvadult a testem is, elvadult mindenem.
Riasztó várni a holnapot.
Tegnap nélküli, új világot akar
Bennem a vágyódás, de hasztalan.
Napról-napra élek, mégsem vagyok.
2003. 10. 26.
Menetközben megtaláltam a másik vidám zeneszámomat is, felteszem a letöltések közé. Sergey Lazarev - You Are the Only One
2025.09.23.
Éjszaka három óra van, nem szokatlan a dolog. Most én ébresztettem a cicusomat, akire rögvest rátört az ehetnék és a tálikájához irányított. Valóban kevés volt benne, adtam neki friss húst és vizet. Whiskas macska ez, de különben megeszik mindent, ami a tányéromról leesik. Még a kiflivéget is elrágcsálja, mindegy mi az, csak a gazdi megossza vele. Rajong a közös étkezésekért, felugrik az asztalra és az utolsó falatig ott is marad. Nevelhetném, de már nem teszem. Elmúlt már tíz éves is, nem most osztom neki a jó modort. Amúgy se vagyunk beszélő viszonyba. Az a tény, hogy nincsen neve, csak ront a helyzeten. Hogyan szólítsam meg? ’Kis cicát’ szoktam mondani, mert apró volt, mikor idekerült hozzánk. Azóta persze felcseperedett, mégis megszokásból ’kis cica’ néven hívom, de nemigen hallgat rá. Az oltási könyvében olvasom, hogy ’Táltos’ néven van a rendszerbe, nejem akasztotta rá, ki tudja milyen megfontolásból. A szóból nem ért, csak a testbeszédből. Az is elég. Most itt ülünk a íróasztal előtt, ő elterülve mögöttem a karosszékben, én pedig a előrecsúszva az ülőke peremén. Elő kell vennem a hokedlit, azon több helyet találok. Zenét hallgatok, egy éjszaka összerakott mixet, jó hangosan. Felteszem a letöltések közé is. Future Trance 2025 Mix Ezt követően egy másik keverés is előkerül, a tárban szintén megtalálható. Remember Mix 2025
2025.09.24.
Erdélyi „Eszkimó” Péter barátomnak: PJOTR WorldMix 2025 Isten áldjon, bármerre is jársz!
2025.09.27.
Telnek, múlnak a napok és egyre jobban aggaszt a hajnali kelés. Ma is fél háromkor ébredtem és a macskám rögtön a fejemnél termett. Ilyenkor, ha korábban kelek mint ő, úgy érzi lemaradt valamiről és tüstént nekikezd az arcnyalogatásnak. Ez végleg megpecsételi az alvásomat és arra ösztönöz, hogy kibotorkáljak kávét készíteni. Túl korán van. Valamit tennem kéne, hogy később riadjak fel. Tegnap elmaradt Édesanyám esti telefonhívása is, így a gyógyszeremet se vettem be, ami pedig fontos a nyugodt alvás érdekében. Korán elalszok és korán kelek. Az estéket kéne megnyújtani ahhoz, hogy a reggelek később kezdődjenek. Így éjszaka az oldalam híreit szoktam rendezgetni, keresek pár újat, ami felkerül a többi közé. Nem is egyszerű feladat. RSS olvasót használok, ami begyűjti nekem a fontosnak talált rövid, pár soros újdonságokat. Egyszerre negyven, ötven apró morzsa, amikből szerkesztve felteszek hármat-négyet.
2025.09.28.
Ma is fél háromkor keltünk a cicámmal. Megszokottá válik, pedig nem jó alakulása ez a dolgoknak. Reggelre már el is fáradok, és semmihez sincsen kedvem. Elveszik belőlem az életerő addigra már. Csak bolyongok a lakásba és testem a vízszintet keresi. Ledőlnék, de megtagadom magamtól ezt a luxust, inkább zenét hallgatok, fejhallgatóval. Hosszú reggelre, hosszú mixet találok magamnak. Majd két órásra sikerült keverésemet veszem elő, a tárba is felrakom. Mega Disco 80’s a címe, nem túl jó a technikai kivitelezése, de maga a hanganyag kiváló. Szinte mindent belepakoltam, ami az évtizedet jellemzi, örömmel hallgatom vissza a kor slágereit.
2025.09.30.
Most is hajnalban ébredtünk. Három óra van, és a híreket szerkesztem. Közben eltűnődök azon, hogy újra kéne olvasni a Micimackót. Régi nyomtatásban van meg, öröm kézbe venni. Végigkísérte a sorsomat ez a könyv. Rövid ideig a budapesti Radnóti színházban szereplőként is ténykedtem a darabban. Én voltam az Ősz és a Patak. Megformálása nem okozott gondot, láthatatlan alakja voltam csak a színpadi műnek. A zsinórpadlásról eregettem a megsárgult faleveleket, illetve a zenekari árokból imitáltam egy patak csörgedezését. Jó kis gázsi járt érte, felszámolták a színpadra lépti díjat, így egészítettem ki a fizetésemet, amit a kellékesi munkámért kaptam. Most, hogy újra előkerül a könyv, régi érzések kerítenek a hatalmukba, keresgélek, mert folytatásképpen elolvasnék egy kapcsolódó művet is. Micimackó és a Tao (Benjamin Hoff). Hatással volt rám, vitathatatlanul, megismertem a taoizmus lényegét, újabb betekintést kaptam a kínai filozófiák világába. Sehol se találom. Elkallódott ez is, több más kincsemmel együtt. Egy részét megtalálom Apám könyvei között, az arra érdemes darabokat beolvasztotta a családi könyvtárba, megmentve ezzel az utókornak azokat. Én mindig hurcolásztam magammal jó néhány könyvet, és ezek nagy része el is veszett az utaztatások során. Így járhattam a Micimackó és a Tao-val is.
Most találtam meg az interneten, közreadom, letölthető a honlapomról is.
2025.10.06.
Most is éjszaka van. Fél kettőkor keltünk a Cicusommal. Ő spontán, én neki köszönhetően. Ezek a korai kelések az étkezésemre vezethetőek vissza. Este hatkor, hétkor vacsorázok, és ahogy végzek vele, szinte azonnal kiüt. Ahogy leszáll a gyomromba a táplálék, elálmosodok és fekvést kívánok. Ezt követően már hamar jön is álom-manó és mindent feledve alszom el. Már arra is gondoltam, vérnyomás probléma ez elsősorban, de az alkalmi mérések nem igazolták. Most itt ülünk a számítógép előtt és híreket válogatunk. A fotelomon megosztozunk, én elől, mögöttem a jószág. Ilyenkor zenét kapcsolok, nagy segítség, hogy a honlapomon is elérhető egy webrádió. Oldalam szerkesztőjének köszönhetem ezt a luxust, élőben szól a MegaDance Rádió. Nem kell zenéket keresgélnem, egy kattintásra van a forrás. Összességébe meg vagyok elégedve a honlapommal, mostanra kerek egésszé vált, minden a helyére került, jól szolgál.
Ha keresem, nem lelem.
Ha bujdosok, megtalál.
Ma meghalok,
holnap újra élek,
…talán.
Első versem kívánkozik ide, most találtam meg. A nyolcvanas évek második feléből származik.
2025.10.13.
A történet mindig ugyanaz. Éjszaka, fél kettő és rám támad a macskám. Nem is támadás ez, hanem nyomulás. Jön az fejemhez, majd dörgölődzésbe kezd és sűrű arcnyalogatásba. Próbálom figyelmen kívül hagyni, de őkelme rendíthetetlen. Addig nem hagyja abba, míg fel nem ébreszt. Kábultan konstatálom, új nap veszi kezdetét, mégha szeretném is az alvásomat kicsivel tovább nyújtani. Most, a hírek rendezése után, zenét keresek, mindig mást és mást. Ha nem találok semmit, keverek magamnak valamit. Így vagyok ezzel most is. A mai mixemet feltettem a tárba is: Morning Stars Mix I. 2025 De a régi munkámról sem feledkezek meg: Blani Mix 2013 Szabadon letölthető. Két óra zene, könnyebben telik vele a hajnal. Ezt hallgatom.
2025.12.04.
Mostanában, felgyorsult életem miatt nem maradt időm a naplóírásra, pedig történnek velem dolgok. Úgy döntöttem beemelem ide egy téli novellámat. Régebben keletkezett, de még mindig jó írásnak tartom.
Téli esték angyalai
Szerettem az esti olvasásokat és imákat édesapámmal. Meleg hangjával vezetett át a mindennapok világából a csodák birodalmába, és én a mackómat szorítva hallgattam őt, amíg álomba nem szenderültem. Megelevenedtek a Biblia hősei, kis fejem és szívem tele lett Isten színes teremtményeivel. Mind közül az angyalokat szerettem a legjobban.
Téli estéken sokat gondoltam az angyalokra, akik képzeletbeli játszótársaimmá váltak, és mint egyedüli gyermek, aki néha magányos, úgy gondoltam, hogy ők vigyázzák álmomat, mert ez az ő igazi feladatuk. Amikor kihunyt a lámpa, és szemem még nem szokta meg a sötétséget, a kis táncoló fehér karikák láttán már tudtam, hogy angyalaim jelentek meg, és ténykednek szorgosan a szobában. Talán csak huzat fütyült az ablakrésen, szelíd hangjukat is véltem hallani, de harminc év után visszaemlékezve bizonyos, hogy édesapám szavai visszhangzottak szobámban azokon a csöndes estéken, és próbáltak átfutni gyermeki lelkemen. Szerettem volna érteni, de kicsiny voltam, és hamar erőt vett rajtam az álom. Hűséges barátaim pedig meg-meglátogattak, estéről-estére odatelepedtek szorosan az ágyam mellé, és átöleltek, amikor titkokat suttogtak. Nem láttam őket, de tudtam, éreztem, hogy velem vannak minden nap, vigyáznak rám, mert az én angyalaim megígérték ezt, és én hinni szerettem a legjobban.
Eljöttek egy komoran sötét, csikorgóan fagyos éjszakán is. Körbevettek az esti ima után, kedvesen figyelték, ahogyan a vánkosommal bíbelődtem, duruzsoltak valamiről, rám pillantottak, majd ismét duruzsoltak. Lázas törődésüket furcsállottam, de jelenlétük megnyugtatott, és ahogyan párnám is a helyére került, átadhattam magamat a megérdemelt pihenésnek, mert bizony sokat csúszkáltam aznap délután a keményre fagyott havon. A jóleső fáradság, angyalaim közelsége, szüleim jól ismert neszezései hamar elaltattak. Álmomban Dávid voltam, mint sokszor máskor, kicsi hős nagy tettekkel, szüntelen hittel. Az ő történeteit szerettem a legjobban.
Jól alvó gyermek voltam, azon az estén különösképpen mély álomba merültem. Testem fáradt volt, porcikáimat átjárta a zsibbadtság, talpam alatt még mindig éreztem a hideg jeget. Nehezen ébredtem fel, és meglepetésemre nem reggel, hanem még éjszaka volt. Máskor is előfordult már, hogy fel-felriadtam és ilyenkor, hol édesanyám friss süteményének illata, hol édesapám zsoltáros dúdolása ringatott újra álomba. Ezen az estén azonban más történt. A bejárati ajtó felől furcsa zajok szűrődtek be a szobába. Halk, de szokatlanul kimért társalgást hallottam. Idegen hangok kavarogtak az éjszakába. Meglepett, hogy édesapám csendesen zengő szavai nem töltik meg az előszoba levegőjét. Figyelve hallgatóztam. Aztán egyszer csak elfogytak a szavak, majd édesanyám elcsukló hangja törte meg a csendet: „Jaj, Istenem!”. Volt valami ismeretlen abban a fohászban. Valami ismeretlen, amit még nem tudtam a Mindenhatóról. Valami állandó, megmásíthatatlan és végleges. Valami örökérvényű. Jaj, Istenem!
A temetés után, amikor édesanyámmal kettesben maradtunk, más lett az életünk. Elköltöztünk a szolgálati lakásból, és én mindent a hátam mögött hagytam. Ottmaradt a szobám, ablakában mackómmal, ottmaradt a kert, növényei pompájával, a ház, a paplak, otthonunk melegével. Ottmaradt a templom, harangjával és orgonájával, és az esti olvasás és ima édesapámmal. Ottmaradtak az angyalok is. Úgy éreztem Isten is ottmaradt.
Ötven év telt el. Gyermekből férfiú lettem, és az úton porossá lett emlékeim megtisztulva most újra életre kelnek. Sokszor gondolok azokra a csendes estékre, amikor összekulcsolt kézzel imádkoztam, nem is értve, talán csak érezve a szavak jelentését: „Én Istenem, jó Istenem!” Nekem ez a fohász lett a szívembe írva észrevétlenül, de örökre. Életem megváltozott az évek múlásával, imámat és hűségemet is elhagyva távolodtam el mindentől és mindenkitől, amíg magamra nem maradtam, riasztó csendben és sötétségben. Amikor üres életemből már nem volt mit elvenni, amikor testem feladta az ellenállást és elmémet félelem gyötörte, megszólított egy ismerős hang a régmúltból, a kavargó emlékek sűrűjéből, valahonnan a távolból, egy téli este fényéből és melegéből. Csendes hívás volt. Csendes, imára hívás. „Én Istenem, Jó Istenem!”
Sok esztendő múlt el, és néha amikor az angyalokra gondolok, más is eszembe jut. Nincsenek már szelíd hangú angyalaim, nem telepednek szorosan az ágyam mellé és titkokat sem suttognak. Titkok helyett bizonyosságom, szelíd hangú angyalok helyett hívó szavú Istenem van. Nagy-nagy ritkán, amikor számba veszem életemet, és végiggondolva mindazt, amit már végérvényesen letettem az Úr színe elé, felélednek újra gyermekkorom szomorkásan-édes emlékei is.
Az angyalokra is gondolok. Tudom, soha sem fogok velük úgy találkozni, mint azokon a téli estéken, mégis visszavárom őket.
Szeretném, ha egy éjjelen ők ereszkednének le hozzám, és emelnének fel magukkal, ahogyan ezt akkor, gyermekkoromban, azon a komoran sötét, csikorgóan fagyos éjszakán édesapámmal tették.
Szeretném hinni, hogy így lesz, mert én még mindig, igazán, hinni szeretnék a legjobban.
Közben a zenéről sem feledkeztem meg, így kerülhetett fel a tárhelyemre a karácsonyi Xmas 2025 Mix és a Morning Stars Mix II. 2025 is.
2025.12.07.
Mára is összegyűlt egy kis zenei anyag, Mix lett belőle. A letöltések fülön megtalálható. Címe: Morning Stars Mix III. 2025. Korábban felraktam DJ Guarja & Epic Symphonic élő koncertjét is, szintén letölthető.
Kis kápolnába térek be. Megtagadottan, fáradtan, éhezve, s talpig szennyesen.
Botladozom a félhomályban, de körbeölelnek óvón az örökké pislákoló szeretetmécsesek.
Lassan egy faragott ikon hív magához szelíden, s mégis kérlelhetetlenül.
Nézem a keresztet.
Magam sem veszem észre, mikor a csendben,
Konok fejem meghajtva, leborulva, jóért s rosszért is alázattal megköszönlek.
Egyik legkedvesebb írásomat tettem most közzé.
2025.12.08.
Van az úgy, hogy valami félbe marad. Sok írásomat kéne javítani, rendbe szedni. Próbálkoztam már ilyesmivel, de sohasem tetszett a végeredmény. Utólag már nem érzem a hangulatot és minden javítással, csak egyre inkább távolodok az eredeti tartalomtól. A Naplómba ezért is kerülnek be a nyers írások. Most is egy ilyen élményt osztok meg:
Oltárt készítünk a sírhantokból,
halott lelkeket magasztalunk,
halott lélekkel. Díszekkel
ékesítjük a befejezettet, a
megmásíthatatlant, beteljesedettet,
utólag kérve bocsánatot a
megbocsájthatatlanra.
Ott akarunk részt venni,
ahol már nem vagyunk,
távol van ez tőlünk. Isten adta távol…
Ott felejtjük a jelenünket,
ahol a múlttal van gondunk,
hibáinkat sorolva nem lehet
megélni sem itt, sem ott.
Kegyeletről szónokolunk,
pedig csak mentegetőzünk,
mímelt, ájtatos pillanatokban rendezzük a földet,
a márványt, pedig csak a név az ami
igazán a miénk.
Kegyelet, amit virágokban, kövekben,
és koszorúkban teremtünk magunkban,
kizárólag magunknak.
Pedig a kegyelet emlékek halmaza,
idézett derű, jóság, remény és sok-sok
régen volt tiszta gondolat.
Kegyeletre gondolunk, de oltárt készítünk,
és nem is tudjuk igazán… miért áldozunk.
2025.12.24.
A CSILLAG
Karácsony idején mindenhol köztéri, kirakati, ablaki csillagok fénye ragyogja be az utakat, utcákat, kerteket és imitt-amott még a magányos tanyákat is. Fénybe öltöztetünk házakat, üzleteket, a máskor komor hivatali épületeket és még lámpavasakat is. Ahová csak nézünk: csillagok fénye, még ha mi teremtettük is őket.
Miért tesszük mindezt? Emlékezünk egy réges-régi csillagra, ami megváltoztatta sorsunkat. Fényével beragyogva új értelmet adott az Isten és ember közti viszonynak, új szövetséget kínálva nekünk: a Szeretetet.
Ma már tudjuk 2025 évvel ezelőtt nem csillag, hanem üstökös tűnt fel az égen Betlehem városkája felett. A nomád életet élő emberek hamar észrevették, mivel azokban az időkben a hónapokig menetelő pásztoroknak, de a karavánoknak és hajósoknak is az ég volt a térképük, útjukat a csillagok járása szerint igazították. A térképészet még fejletlen volt, kevesen tudták értelmezni a kezdetleges papiruszokat. Érthető volt a pásztorok zavartsága, de emlékükben élt egy ősi jövendölés, ami csodálatos dologról tesz említést, és lelkesedés lett úrrá rajtuk. Egyszerű emberek, akik megértették a csodát. Bár tudnánk ilyen könnyű szívvel elfogadni ezt a misztériumot!
Azt mondjuk, hogy a Karácsony a Szeretet Ünnepe. Ez igaz, de nem hétköznapi értelemben, mert valójában Isten mérhetetlen Szeretetének Ünnepét éljük át ezekben a napokban. Pontosan így olvasható a Bibliában: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta,”˙(János 3,16). Karácsonykor Jézus születésére emlékezünk és az Ígéretre. Folytatom a megkezdett igeszakaszt: „hogy (ha) valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.„ (János 3,16). Ez a szövetség, az Új Szövetség.
A szeretet osztható. Ezért állhatunk meg a fenyőfa alatt és lehetünk családunkkal.
A matematikát, fizikát, vagy kémiát és egyéb tudományokat ismerő emberek jól tudják, hogy nincs az a parányi rész, ami még ne lehetne osztható. Az osztás, a megosztás végtelen folyamat. Igaz ez a szeretetre is. A Biblia így említi: „A szeretet soha el nem fogy,…”(I. Kor. 13,8).
A Szeretet Ünnepén tehát Egyetemes szeretetről beszélhetünk. Az Isteni Szeretet, ami körülölel minket, és az ebből fakadó Szeretet, amivel egymást öleljük át.